Magyarországi Református Egyház Zsinati Elnökségi Tanácsa
1146 Budapest, Abonyi u. 21.

Főtiszteletű Zsinati Elnökségi Tanács!

Ismét meghalt egy fiatal lelkész testvérünk november 8-án. Nagy István szolgatársunk ünneplőben a gyürei parókia udvarán akasztotta fel magát aznap, amikor a Református Félórában tett bizonyságot. Biztosak vagyunk benne, hogy Önöket is megrendítette a hír. Nyilván senkire nem lehet a felelősséget áthárítani, de az eset a szervezett lelkipásztori hivatásgondozás hiányát egyértelműen felszínre hozza. Az utóbbi években több szolgatársunknak is így ért véget élete, akiket egyházunk szükségtelen emberáldozatainak tekinthetünk.

Az öngyilkosságok csupán a jéghegy csúcsát jelentik, lelkészi közösségünk tagjai tömegesen kiégnek, házassági válságban vannak, vagy válnak, és nem érzik magukat a helyükön. Erre mutat rá Prof Bagdy Emőke kutatásokon alapuló összefoglalása és javaslattétele is. Szinte minden öngyilkosság esetében kívülről minden rendezettnek tűnt, de ez csak a belső válságot palástolta. Mert lelkészként nem mert, vagy nem akart segítséget kérni, hiszen ehhez egyfajta szégyenérzet is társulna. Mi pedig szolgálatát látván, hagytuk magunkat megnyugtatni, hogy minden rendben van.

Önök többször is tárgyalták és foglalkoztak az Országos Református Lelkipásztori Intézet létrehozásával, amelynek a továbbképzés mellett kiemelt feladata lenne a lelkészek „karbantartása”, és a hivatásgondozás. Ez az elképzelés sajnos nem valósult meg, és az ORLI-ból a lelkészi továbbképzést és hivatásgondozást lehántva csak egy nyilvántartó szerv lett (ZS. - 12/2017.05.23.).

Tisztelettel kérjük Önöket, hogy eredeti tervüknek megfelelően tegyenek felelős lépéseket a református lelkészek hivatásgondozásáért! Nem gondoljuk, hogy ezt felülről szervezett újabb bizottságok vagy intézmények felállításával lehet jól orvosolni, de mindenképpen szükségét érezzük egy olyan csendház kialakításának, ahová a lelkészek egyénileg vagy csoportban, kényszertől és kötöttségtől mentesen elmehetnek és igény szerint segítséget, kísérést kaphatnak.

Tisztelettel kérjük, hogy ennek a csendháznak a kialakításával bízzák meg Nt Sebestyén Katalint, aki egyrészt tapasztalt és képesített mentálhigiénés szupervízor, másrészt úgy maradt az egyház szolgálatában, hogy tíz éve tragikusan meghalt férjén keresztül közelről látta azt a mélységet, amelyről beszélünk. Kérjük, hogy az Ő és két általa választott munkatársnak a státuszát, valamint a csendház és programjának kialakításához szükséges infrastruktúrát biztosítsák.

Ez a fontos lépés elősegíti annak az általános problémának a megoldását, hogy lelkészi, segítő hivatásunkban ne maradjunk szupervízió és mentorálás nélkül, de nyilvánvaló, hogy ebben még közösen sok tennivalónk van.

2017. november 15.

Testvéri köszöntéssel,